Hírek

A Debreceni Egyetem Műszaki Kar építész mesterképzésén frissen végzett 15 hallgató tervrajzaiból és makettjeiből nyílt kiállítás a debreceni Új Városháza Galériájában hétfőn. A tárlat augusztus végéig látogatható.

Rektorhelyettesi és elnöki pályázatokat rangsorolt, professzor emeritusi címek adományozásáról, valamint a Rector Emeritus és a Decanus Emeritus címek létrehozásáról döntött, illetve számos szabályzatát módosította júniusi ülésén a Debreceni Egyetem Szenátusa. A tanácskozáson átvették kinevezésüket a július elsejével hivatalba lépő dékánok is.

Letették esküjüket és átvették orvosi diplomájukat az Általános Orvostudományi Kar végzősei szombaton. Az ünnepi tanácsülésen több mint száznegyven magyar és külföldi hallgatót avattak orvosdoktorrá.

A debreceni agrár-felsőoktatás 158 éves hagyományaira építve vehette át diplomáját a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának 185 hallgatója pénteken a Főépület Aulájában. A végzősök közül 116-an kiváló, jeles vagy kitüntetéses oklevelet szereztek.

Míg Nyugat-Európában vonzó az egyetemi katedra, addig hazánkban a fiatalok szívesebben választják a profitorientált piaci szektort a tudományos életpálya helyett. Éppen ezért a kutatói munka presztízsének növelésére, az oktatói tevékenység szépségének, előnyeinek megismertetésére van szükség Dajnoki Krisztina, a Gazdaságtudományi Kar tudományos dékánhelyettese szerint, aki május közepétől vezeti a Debreceni Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskoláját.

A mesterséges intelligencia agráriumban használható alkalmazási területeiről, az ágazat társadalmi és gazdasági kihívásairól volt szó egyebek mellett a II. Agrár Üzleti Klubban. A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara, valamint Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar által egy éve létrehozott szakmai közösségének célja az agrár- és élelmiszeripari szereplők, az egyetem stratégiai partnereinek, vállalatvezetők és ágazati szereplők szakmai párbeszédének ösztönzése. A Nádudvaron megszervezett rendezvényen mintegy 60 szakember vett részt.

Idén is jelentős érdeklődés övezte a Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa Nagydöntőjét a DEAC Sportcampuson. Az egyetemi tornán hagyományosan lejátszották a Divízió 3, Divízió 2, Superliga, Női Liga, Kozma Mihály Futsal Egyetemi Kupa és Elnöki Kupa aranymeccseit.

Szakmai tanácskozás keretében ismertették kutatási programjaikat és az ezek során elért eredményeiket a Debreceni Egyetemen futó Egyetemi Kutatói Ösztöndíjprogram nyertesei a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Akadémiai Bizottság Székházában csütörtökön. A támogatásban részesült díjazottak 14 szekcióban csaknem 150 előadást tartottak.

Megtartották az idei első nyári diplomaosztót a Debreceni Egyetemen csütörtökön. A Díszudvaron rendezett ünnepségen a Műszaki Kar csaknem 300 hallgatója vette át oklevelét. Számos kitüntetést és elismerést is átadtak.

A Debreceni Egyetem Innovációs Központjában tett szakmai látogatást az MVM Csoport delegációja a UD Catapult szervezésében. A program célja az volt, hogy a résztvevők áttekintsék az egyetem különböző karainak kompetenciáit, valamint feltérképezzék az együttműködés lehetséges területeit.