Az elmúlt hetekben a hazai egyetemekkel kapcsolatban felmerült kiáltványok, nyilatkozatok okán megkérdeztük a Debreceni Egyetem május elsején hivatalba lépett rektorát, Bács Zoltánt, valamint az intézmény korábbi vezetőit, Fábián István, Nagy János és Bazsa György professzorokat, illetve a dolgozók és hallgatók képviselőit, hogy miként látják a debreceni helyzetet, mennyire eredményes az alapítványi modell Debrecenben, milyen előnyei és esetleg hátrányai vannak, de a javítási lehetőségek is szóba kerültek.
Hírek
Minden eddigi érdeklődést felülmúlt a Debreceni Egyetem Családi Napja: idén csaknem négyezren regisztráltak a Nagyerdei Kultúrparkban tartott ingyenes rendezvényre. A Családbarát Egyetem programsorozat egyik legnépszerűbb eseményén most első alkalommal az intézmény alumni közösségének tagjai is részt vehettek.
A drónok szárnytechnológiájától a városi hősziget-jelenségen át a nanotechnológiáig számos izgalmas területet érintett a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának (TTK) immár hagyományos, nemzetközi hallgatóknak szóló tanácskozása. A rendezvény célja a kutatómunka népszerűsítése és a kar rendkívül sokszínű, több mint száz nemzetet tömörítő közösségének tudományos összekovácsolása.
A Debreceni Egyetem Műszaki Kar építészmérnöki képzésén tanuló hallgatók alkotásaiból nyílt kiállítás Debrecenben az Art Week rendezvénysorozat keretében pénteken. A tárlaton a mérnöki precizitás találkozik a képzőművészeti absztrakcióval: 5 évfolyam, 60 építész hallgatójának csaknem 100 munkája látható.
Több száz végzős hallgató, 43 lovaskocsi és 7 hintó vonult végig a városon a Debreceni Egyetem egyik legrégebbi és legnagyobb hagyományának számító Sárgulás zárónapján. A Gazdaságtudományi Kar, valamint a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar csaknem hatszáz hallgatója búcsúzott népviseletben pénteken az egyetemi évektől.
A gépek ecsetje, cicahívogatás, sáfrány és társasjáték a katedrán – ezúttal is rendkívül színes és érdekes témakörökben végeztek kutatásokat a Debreceni Egyetem Hatvani István Szakkollégiumának hallgatói. Tudományos eredményeiket hét szekcióban mutatták be pénteken, az intézmény egyetlen újra három évre minősített szakkollégiumának Tavaszi Tudományos Hallgatói Konferenciáján.
Nemzetközi Egyetemi Sportnapot tartottak a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézet szervezésében. A hallgatók kikapcsolódhattak, miközben átmozgatták testüket. Az egyetemisták hét sportág közül válogathattak és sokan éltek is a lehetőséggel.
Az AI nem a jövő, hanem a jelen. Nem az AI veszi el a munkádat, hanem az, aki ért hozzá. Az oktatás célja digitális kompetenciákat fejleszteni egy jövőtálló generáció felépítéséhez – címszavak a Business Forum 2026 mesterséges intelligenciával foglalkozó kerekasztal-beszélgetéséből. A PwC Magyarország által szervezett eseményen Bács Zoltán rektor hangsúlyozta: a mesterséges intelligencia használatához kapcsolódó képzések bevezetése elkerülhetetlen a köznevelésben és a felsőoktatásban, és ehhez mindenkinek egyenlő esélyeket kell biztosítani.
A Debreceni Egyetem hallgatói 18 medált szereztek, ezekből kilenc arany, öt ezüst és négy bronz. A futsalcsapat és a kosarasok sorozatban negyedik alkalommal nyerték meg a tornát, cheerleadingben is remekeltek a debreceni hallgatók, ahogyan atlétikában és sportlövészetben is. A rugbysek veretlenül nyerték meg a MEFOB-ot, a 3x3-as jégkorongegyüttes bronzérmet szerzett.
A magyar gazdaság 2010 és 2025 közötti folyamatairól, a forintpolitikáról, az államadósság alakulásáról és a fenntartható növekedés feltételeiről tartott telt házas előadást a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója. A PwC Magyarország és az egyetem együttműködésében megvalósult eseményen a Magyar Bankszövetség elnöke hangsúlyozta: hosszú távon nem a fogyasztás, hanem a beruházások, a termelékenység növelése és a kiszámítható gazdaságpolitika biztosíthat stabil fejlődést Magyarország számára.