A hagyományokhoz híven idén is a yoUDay napján köszöntötték a Debreceni Egyetem legkiválóbb sportolóit. A Nagyerdei Stadionban tartott díjátadóra összegyűlt sportemberek bizonyítják, megfér egymás mellett az élsport és a tanulás, lehet a kettőt a legmagasabb szinten űzni.
Hírek
Fergeteges hangulat a hazai sztárfellépőkkel, lézershow a német sztár DJ-vel és megható lánykérés húszezer ember előtt – idén is feledhetetlenné tette a tanévkezdést a Debreceni Egyetem a Nagyerdei Stadionban. Az idei yoUDay-en, szerda este újra együtt ünnepeltek egyetemi hallgatók és dolgozók, együttműködő partnerek, középiskolások és a város lakói.
A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Sportgazdasági és -menedzsment Intézet, illetve a DE Sporttudományi Koordinációs Intézet közös szervezésében valósult meg a tanév első DELAB talkshow-ja kedden az oDEon Színházban. A különleges előadás a Sportlegendák a színpadon – Olimpiai kiadás címet kapta: Madaras Norbert, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, olimpiai bajnok vízilabdázó, Gór-Nagy Miklós világbajnok pólós, valamint Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya mondta el meglátásait sportágukkal kapcsolatban.
Kiválósági tanúsítványt kapott a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Sebészeti Műtéttani Tanszéke és Interaktív Orvosi Gyakorlati Központja. Az intézmény kiemelkedő tevékenységét a világ egyik vezető szimulátorokat fejlesztő cége ismerte el. A tanúsítványt a debreceni szimulációs oktatásról tartott konferencián adták át kedden a Learning Centerben.
Mintegy hatszáz fellépő, csaknem ezer közreműködő a háttérben és több tízezer egyetemi polgár – ez a YoUDay, a Debreceni Egyetem egyedülálló stadionshow-ja 2024-ben. Kedden már a helyszínen próbáltak a fellépők.
A Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány előző évben Kiválósági PhD Ösztöndíjjal elismert hallgatóinak tartott tudományos életvezetéssel kapcsolatos tanácsadást Nagy Péter, a Tudományos és Társadalmi Tanácsadó Testület elnöke.
Új környezetben, a Gazdaságtudományi Kar TVK épülete előtt pompázik tovább a japánkert. A Debreceni Virágkarnevál Virágos Város programjához kapcsolódóan a Debreceni Egyetem Főépülete előtti téren kialakított, az intézmény nemzetközi sokszínűségét jelképező csodálatos és színpompás virágoskert távol-keleti kompozíciója végleges helyre került.
Gőzerővel készülnek a yoUDay fellépői a Debreceni Egyetem szeptember 18-i tanévnyitó stadionshow-jára. A felejthetetlen műsor alatt több százan lépnek majd színpadra a Nagyerdei Stadionban, így hétvégén sem pihentek. A tánccsoportok vasárnap tartották az első közös próbájukat a DESOK-ban, ahol egy különleges produkcióra is fény derült.
A kedvezőtlen időjárás sem szegte kedvét a Debreceni Egyetem (DE) kínai közösségének, hogy megtartsák szombaton a hagyományos őszközép ünnepet. A zenés-táncos rendezvény idén a Nagyerdei Kultúrpark Panda-Napi programjaihoz csatlakozott.
Ha valaki azon gondolkodik, mikor lépett fel először Debrecenben Korda György, az ne keressen tovább, most kiderül. Még mindig korát meghazudtoló lendülettel koncertezik a legendás házaspár, Balázs Klári és Korda György, akik a tavalyi yoUDay-ről sem hiányozhattak.